Különleges értéket jelent, hogy Tokaj-hegyalja hegyeinek magasabb övezeteiben megtelepült kocsánytalan tölgy a hordókészítés kiváló alapanyaga lett. A hordó fája jelentõsen befolyásolja a bor érési folyamatát (oxidatív érlelés) és kedvezõ hatással van aromájára és színére is. A „zempléni tölgy” régóta ismert a nemzetközi borvilágban, hiszen erdeinek fája közepesen kemény, kopásálló, és csersavtartalama révén kimondottan tartós.
A kitûnõ alapanyagot híres kádármesterek munkálják meg. A kádár általában keményfából készít kádat és hordót. A bodnár vagy pintér puhafából készít kisebb méretû használati tárgyakat (dézsát, köpülõt). Létezik a nyelvhasználatban még egy hangulatos elnevezés is, a hordókötõ, egyes helyeken borkötõ. Az elnevezés még azokra a középkori idõkre utal, amikor a hordókat vasabroncs helyett erõs mogyoróvesszõkkel kötözték körbe. A 18. században Hegyalján a termelõ hordóval együtt adta el mustját, borát a porosz és lengyel kereskedõknek. Így a hegyaljai, erdõbényei kádároknak igen nagy volt a keletje, a szüreti idõszakban alig gyõzték az új hordók gyártását. Rendszerint száradt tölgyfából faragták a hordófalakat, a dongákat. A hordókat eleinte megkötötték ami azt jelentette, hogy vasabroncsok helyett kötõvesszõvel abroncsozták. A vasabroncs használata a 18. század közepétõl vált általánossá.
A hegyaljai kádárok nemcsak hordókat készítettek, hanem más faedényeket is: puttony, cserpák, kád, taposó, kádiska, dézsa, berbenke. A hegyaljai bodnáripar hanyatlása a filoxéravész idején következett be, amikor a hordók iránti kereslet szinte teljesen megszûnt. Az iparosok nagy része kivándorolt az országból, illetve más munkát keresett.
Manapság azonban újból virágzik ez a mesterség, magyar, német, ausztrál, francia piacra készülnek a zempléni tölgy alapanyagú hordók. Nem kívánhatunk nagyobb ajándékot a természettõl annál, mint hogy a kitûnõ tokaji aszúborainkat magyar, hegyaljai kádárok készítette zempléni- tölgyfahordóban érlelhetjük!
