Az eredetileg görög Dionüszosz-kultusz a rómaiaknál a Bacchus-kultuszban folytatódott, akik minden év december 17-e és 23-a között ülték a szaturnáliákat, a késõbbi elnevezésû bacchanáliákat, amikor egymást megajándékozták, megvendégelték. A kereszténység kezdetén ezek az ünnepségek a böjt elõtti farsang idejére tolódtak, és Rómában, Firenzében, Nápolyban és Franciaországban álarcos felvonulásokon folytatódtak, amelyeknek a neve a „carne vale” volt (búcsú a hústól).
A szürethez kapcsolódó mulatságok közül legjelentõsebbek a szüreti felvonulások. Tokaj-Hegyalján a Bacchus-kultuszhoz fûzõdõ ünnepek kezdetben hagyományosan a farsang idejére estek, amikor már az újbor is kiforrott. Az 1700-as évek elejétõl, amikor a népi szüreti szokások jobban kifejlõdtek, fokozatosan október-novemberre húzódtak át. Tokaj-Hegyalján Bacchust nem római istenként ábrázolták, hanem nemzetiszín hordón ülõ magyar huszár formában jelenítették meg és Baksus pajtásnak nevezték. A Baksus pajtás egyik kezében lopótököt tartott, a másikban koccintásra kész poharat. Rendszerint hordóra ültették, és a baksusvivõk két rúd segítségével vállukra emelve vitték. Elõtte fehér ruhába öltöztetett két szûz leány haladt és szõlõtõkét vittek. Ezek a szokások évrõl évre újabb népi elemekkel gazdagodtak, mint például Erdõbényén a kádártánc, Mádon a török menyecskerablás, a mádi zsidó, Rátkán a lakodalmas, Tokajban és Tarcalon a kisbíró és szüreti báli kultusz, és ezek együttes hatására alakultak ki a mai szüreti felvonulások.
